Általában a Magyar Nagydíj izgalmas szokott lenni. Általában. Most nem. Gyakorlatilag azon kívül, hogy olyanok álltak a dobogón, akik eddig nem nagyon, az égvilágon semmi nem történt a futamon. Bár ez most igazából nem is nagyon érdekelt. Massa balesete egyszerűen hihetetlen, nagyon drukkolok, hogy felépüljön. A futam abszolút ezredrangú volt számomra.

Ami történt:
- volt egy jó kis rajt, egy kis adok-kapok, Kimi és Seb összeért, valszeg emiatt esett ki később Seb
- az első körök egyikében Hamilton megelőzte Webbert, ez egy jó kis előzés volt
- Alonso hamar jött az első kerékcserére a könnyű szekér miatt. A jobb elsőt rosszul tették fel, ami pár kanyar után leesett (szerencsére senkit nem talált el) - ezzel az ő versenyének vége szakadt
- Kimi és Webber együtt érkeztek ki a kerékcserére. Webber jött előbb, de elszüttyögtek valamit a szerelők, ezért Kimi meg tudta előzni. Ebben az volt az izgalom, hogy majdnem összeütköztek a boxban

Tehát ez a négy dolog történt, amúgy semmi. Dögunalom, ahogy az lenni szokott.

Hamilton csendben nyert. Kimi második, szokása szerint előbb ivott, aztán locsolt, ahogy egy rendes alkeszhez illik :-) Webber harmadik, amivel feljött másodiknak a táblázaton.

Legközelebb négy hét múlva, reméljük Felipével.

A bejegyzés trackback címe:

https://f1malac.blog.hu/api/trackback/id/tr591269593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása